Kapcsolat

Mobil: +36-70-235-1950

E-mail: kinezikon@gmail.com

Bajna Zsóka
Fejér Gyopárka
Bajna Zsóka
Fejér Gyopárka

Egy referencia projekt

„Emberbarát Munkahelyért” Program

2005-2006 ben a Napvitézek Alapítvány ösztöndíjával és három Cég (Eurorisk, Mr. Sale és Artemisszió Alapítvány ) bevonásával elkezdődhetett a Kinezikon-gimnasztika gyakorlati alkalmazása, azaz a mindennapos húsz perces mozgás a munkahelyeken. Izgalmas kihívást jelentett és leírhatatlan tapasztalatot eredményezett a három különféle helyszíni adottságokhoz való alkalmazkodás, és a résztvevő közösségek összetételének figyelembevétele.

Tesztek és a megfigyelés alapján kiderült, hogy az alkalmazottak  - korra, nemre és képzettségre való tekintet nélkül - , szívesen kipróbálták és a továbbiakban rendületlenül, kitartóan, lemorzsolódás nélkül, hosszú távon gyakorolták is a Kinezikon-gimnasztikát. Azonban az is kiderült, hogy a minimum hat hét az az időintervallum, ami alatt a résztvevők elkezdenek otthonosan, természetesen együtt tornázni, már megvannak az alapjaik és rutinosan, könnyedén mozognak a foglalkozásokon. Megfigyeltük azt is, hogy a húsz perces  közös gyakorlás, ugyanabban az időben, minden nap, hosszú-távon, igaz, hogy jó, és fontos, de kötöttséget jelent és nem tud rugalmasan alkalmazkodni az egyes emberek munkaritmusához.

Eredményeink azt mutatták, hogy a Kinezikon-program, ugyan könnyen alkalmazható a munkahelyi adottságokhoz, nehézség nélkül beilleszthető egy közösség életvitelébe, közkedvelt és nem jelentős a munkaidő kiesés érte, mégis ki kell találnunk egy sokkal rugalmasabb alkalmazást. Arra következtettünk, hogy a napi húsz perc sokkal organikusabban hat, és könnyebben fenntartható évekig, amennyiben inkább kétszer-háromszor hat-nyolc-tíz perc, és akkor végezhető, amikor csak belefér, amikor csak lehet.

A projekt hatszáz ezer Forintba került, összesen ötvenkét résztvevőt érintett és fél évig tartott. (cca. 90 Ft./fő/nap).

Szakmai és erkölcsi sikerünket azonban az koronázta volna meg, amennyiben „emlékeztetőt”, amolyan képeskönyvet , egy használható gyakorlat-tárat hagyhattunk volna a programot éppen befejező helyszínek birtokában, és így sikerült volna egycsapásra a fenntarthatóság feltételét is biztosítani. Ez a felismerés, ez az igény alapozta meg a jelenlegi Fittoffice Programot.